Doris Dakkar egyedülálló anyaként nevelte fel egyetlen fiát, miután férje elhagyta őket, amikor Nicholas hét éves volt. Nem volt könnyű, de Doris két állásban dolgozott, és mindent megtett, hogy a fiának semmiben ne legyen hiánya.
Akkoriban még csak harmincéves volt. Sosem gondolta volna, hogy hatvanéves korára ismét egyedülálló szülő lesz – ezúttal az unokájáért. Azt meg pláne nem hitte volna, hogy a fia képes lesz elhagyni a saját gyermekét. Azt hitte, Nicholas nem hasonlít az apjára – de tévedett.
Nicholas egy kedves lánnyal, Sandrával házasodott össze, de sajnos Sandra elhunyt, amikor kislányuk, Paige, kilencéves volt. Doris úgy magyarázta magának, hogy Nicholas magányos volt, ezért kezdett viszonyba Donnával pár héttel Sandra halála után – és fél éven belül feleségül is vette.
Doris aggódott, amikor azt látta, hogy Paige, aki korábban élettel teli, vidám kislány volt, egyre visszahúzódóbbá vált. Úgy gondolta, ez a gyász természetes velejárója. Még mindig hitte, hogy a fia jó ember – de ez nem tartott sokáig.
Az önző embereket nem érdekli mások boldogsága.
Amikor Paige betöltötte a tízet, Nicholas megjelent Dorisnál, és megkérte, vigyázzon a lányára három hétig, amíg ő és Donna Alaszkába utaznak nyaralni.
– Minden párnak kell egy kis kettesben töltött idő, anya – mondta Nicholas. – Paige mostanában nehéz természetű lett… neheztel Donnára.
Doris meglepődött, de beleegyezett. – Rendben, Nicky – mondta. – Talán mindhármótoknak jót fog tenni egy kis szünet. De ha megengeded… szerintem Donna pontosan tudta, mibe vág bele. Tudta, hogy van egy lányod. Egy felnőtt nőnek képesnek kell lennie megérteni, hogy egy tízéves gyerek még mindig a gyász időszakában van, próbálja feldolgozni az édesanyja halálát és az apja gyors újraházasodását.
Nicholas arca elvörösödött, és dacosan elhúzta a száját – Doris ezt a mozdulatát jól ismerte.
– Tudhattam volna, hogy Paige pártját fogod! – kiáltotta. – Donna szeret engem, boldoggá tesz, és nekem ez számít!
– Én meg azt hittem, VALAKINEK a lányod pártját is kellene fognia – vágott vissza Doris. – És ha a lányod boldog lenne, az téged is boldoggá kéne, hogy tegyen!
Nicholas sértődötten távozott, de egy héttel később visszatért Paige-dzsel és a bőröndjével, mosolygott, mintha mi sem történt volna. Szeretettel megölelte a lányát, majd Doris nyakába is ugrott egy búcsúölelésre.
– Augusztus 27-én jövök vissza, anya – mondta, majd vidáman integetve elhajtott.
Doris és Paige azonban nem látták őt újra több mint egy évtizeden át. Augusztus 27. eljött – Nicholas nem. Doris próbálta hívni a fiát, de megdöbbenve tapasztalta, hogy a száma már nem él.
Nicholas soha nem hívta fel a lányát, de eleinte még néhány üzenetre válaszolt. Aztán ezek is abbamaradtak. Doris megtudta, hogy azt a házat, amit Nicholas még Sandrával vásárolt, eladták. A fia eltűnt.
Nicholas hátrahagyta a saját lányát, egy idősödő nagymamára bízva – szó nélkül, bármiféle aggodalom vagy felelősségérzet nélkül.
Doris leült Paige-dzsel, és így szólt hozzá:
– Figyelj, mi ketten ezt is megoldjuk. Nem akarom, hogy aggódj. Vigyázni fogok rád. Szeretlek, Paige, és biztos vagyok benne, hogy apád egyszer még megbánja, amit tett.
Doris nem is sejthette, mennyire igaza lesz.
Tíz évvel később Nicholas visszatért az anyja házához. A ház ugyan ott állt, de elhagyatottnak és lepusztultnak tűnt. A kertet benőtte a gaz, az ablakok le voltak zárva, a redőnyök lehúzva.
Nicholas bekopogott az anyja szomszédjához. Az asszony meglepődött, hogy látja, és vonakodva válaszolt a kérdéseire. Végignézett Nicholas kopott ruháin, majd egy pillantást vetett a rozsdás, öreg autójára.
– Paige férjhez ment, és Doris is vele él – mondta hidegen, miközben keresztbe fonta a karját. Ő volt Doris legjobb barátnője. – Ne számíts olyan fogadtatásra, mint amilyet a tékozló fiú kapott. Az után, amit velük tettél, én a helyedben a legrosszabbra készülnék.Nicholas egy szót sem szólt. Egyszerűen hátat fordított, és elsétált. Nem aggódott – úgy gondolta, jól ismeri az édesanyját, és tudja, hogyan kell kezelni.
De amikor megérkezett a megadott címre, teljesen ledöbbent. A lánya és az édesanyja egy hatalmas, fényűző villában éltek!
Odament az elegáns bejárati ajtóhoz, és megnyomta a csengőt. Egy egyenruhás szobalány nyitott ajtót, és Nicholas gyorsan megszólalt:
– Beszélni szeretnék Doris vagy Paige Dakkarral, legyen szíves.
– Úgy érti, Mrs. Dakkarral vagy Mrs. Hendersonnal, uram – javította ki a szobalány egy lekezelő mosollyal, majd bevezette egy hatalmas, elegáns nappaliba.
Néhány perccel később Paige lépett be. Némán bámult rá, de meglepetésnek nyoma sem volt az arcán – Nicholas rögtön tudta, hogy a kotnyeles szomszédasszony figyelmeztette őket az érkezésére.
– Paige, kicsim… – mondta, és előrelépett, hogy megölelje a gyönyörű nőt, akivé a lánya felnőtt.
– Mit szeretnél, apa? – kérdezte Paige nyugodt hangon, haragnak nyoma sem volt benne.
– Látni akartalak titeket, téged és Doris mamát, drágám – válaszolta Nicholas a legmelegebb mosolyával. – Nagyon hiányoztatok…
Ekkor Doris lépett be a szobába. Ő is nyugodtnak tűnt – sőt, meglepően fiatalosnak a korához képest.
– Nicholas – szólalt meg higgadtan. – Mit akarsz?
Nicholas elpirult.
– A családomat akartam látni – mondta hevesen. – Reménykedtem benne, hogy szeretettel fogadtok majd!
– Elhagytál, apa – mondta Paige hidegen. – És te meleg fogadtatást vártál?
– Anya? – nyöszörögte Nicholas. – Ez nem az én hibám volt… Donna… Ő ragaszkodott hozzá. Azt mondta, elhagy, ha nem…
– Ó! – kiáltott fel Doris keserű mosollyal. – De most egyedül jöttél. Ez azt jelenti, hogy elfogyott a pénz, és Donna is lelépett?
Nicholas irigykedve nézett körül a fényűző szobában.
– Nektek aztán nincs okotok panaszra – jegyezte meg keserűen. – Azt hittem, egy kis segítség beleférne… Munkanélküli vagyok, és nagyon nehéz helyzetben…
– Meglep, hogy egyáltalán mersz bármit is kérni tőlünk, apa – felelte Paige hidegen. – Amikor a legnagyobb szükségünk lett volna rád, elhagytál minket. De mi boldogultunk nélküled. Most, a férjemnek köszönhetően, mindenünk megvan.
– Mégiscsak az apád vagyok! – tiltakozott Nicholas felháborodva.
– Nekem semmit sem jelentesz – vágta rá Paige, de közben megfogta a nagymamája kezét. Doris szeme megtelt könnyel, szomorúan nézett egykori fiára. – De Doris mama kedvéért segítünk rajtad.
Paige odasétált egy finom faragású, antik íróasztalhoz, kinyitotta az egyik fiókot, kivett egy kulcscsomót és egy borítékot.– Ezek a kulcsok a régi házhoz tartoznak – mondta. – A borítékban ötezer dollár van. Ne számíts többre, és ne is fáradj visszajönni.
Paige gyengéden átkarolta Doris vállát, és kivezette a szobából. Néhány pillanattal később a szobalány már ott is volt, hogy kikísérje Nicholast, még mielőtt bármilyen értékes tárgyat zsebre vághatott volna.
Nicholas hosszú ideig ült az öreg, rozsdás autójában, és bámulta a lányának pazar birtokát.
– Én csak azt tettem, amit kellett – motyogta. – Miért nem érti meg senki, mennyit szenvedtem? Ma már senki sem hálás semmiért…
