-

Kásler bejelentése: ekkortól áll helyre az egészségügyi ellátás





„A magyar járvány kedvező alakítása lehetővé tette, hogy 4 lépcsőben, május elején indulva helyreállítsuk az egészségügy megszokott eljárásrendjét és a betegek ellátását a halasztható beavatkozások tekintetében is kiegészítsük” – jelentette be Kásler Miklós miniszter.


Jelen pillanatban június 15-től minden olyan diagnosztikai és terápiás tevékenységet el lehet végezni minden magyar egészségügyi intézményben, amire a betegnek szükségük van.

Kásler Miklós elmondta, ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.

A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet - ismertette a miniszter.

A szakrendelésekre azonban továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst, a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást - hívta fel a figyelmet.



Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár.

A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást.

Kérdésre válaszolva elmondta, az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy - írja az MTI.

Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate