Az interneten továbbra is komoly összegekért árulják a kétszáz forintosokat, de szinte minden címlet esetében lehet igazán drága darabokat találni. Sőt, komplett sorozatokat is árulnak azoknak, akik mélyen nyúlnának a zsebükbe.
Tavaly óriási 200 forintos lázban égtek az olvasók, miután kiderült, hogy hihetetlen összegekért cserélnek gazdát a régi pénzek a gyűjtők között. Ráadásul nem is kell annyira réginek lennie egy-egy darabnak.
A Világgazdaság írt róla, hogy akár 100 ezer forintot is érhet egy ilyen bankó.
A hibátlan állapotú, hajtás- és gyűrődésmentes, forgalomban soha nem használt bankjegyekért akár százezreket lehet kapni.
Tóth Csaba numizmatikus korábban a VG-Exkluzív vidcastban elmondta, hogy a bankjegy vagy érme kora nem feltétlenül tükrözi annak valós értékét, sok nemrég forgalomban lévő pénz van a legkeresettebbek között. Ilyen például a papír kétszázas, ami igazi sláger lett Magyarországon a gyűjtők körében.
„A régi pénzek értékét két dolog határozza meg: a legfontosabb a ritkaság. Római kori érmét is lehet venni pár száz forintért, de a toplisták élén a 19–20. századi pénzek állnak. A másik meghatározó tényező az állapot” – mondta Tóth Csaba. Hozzátette, a pénzek értéket még sok más dolog is befolyásolhatja még.
Aranyozott és hamis 200-as, milliókat érő 5 ezresek
A kétszáz forintosokból még mindig jelentős kínálat van, és az árverésre bocsátok meg is kérik a pénzüket. Van olyan gyűjtő, aki kettő darab papír 200 forintost 400 ezer forintos kikiáltási áron hirdetett meg, de akad olyan hirdető, aki egy darab 1998-as 200-as papírpénzért 450 ezer forintot kér.
Akad még extrémebb tételek is a Vatera online piactéren:
az egyik hirdető megfogalmazása szerint egy hamis 200 forintos érméért 12 ezer forintot kér,
egy másik eladó egy arany 200 forintos próbaveret-tervezet változatért összesen 3,8 millió forintot kér.
Korábban írtunk róla, hogy a szokatlanul magas árazást az eladók a papír pénzek esetében azzal indokolják, hogy ez a modern forgalmi forintbankjegyek egyik legritkább példánya, amit úgynevezett UNC állapotban sikerült megőrizni.
Az UNC (uncirculated) besorolás a lehető legjobb, tökéletes állapotban megőrzött, forgalomban sosem használt készpénzre utal. Emellett pedig az is árfelhajtó, hogy minél alacsonyabb a bankjegy sorszáma. Egy hirdető például
százdarab „extrém sorszámú köteg” 5000 forintosért több mint 5,3 millió forintot kér el.
Egyik kommentjében kifejti: egy 1999-es BD UNC körülbelül 30 ezer forintot ér darabja, ugyanezért már alacsonysorszámmal körülbelül 45 ezer forintot kérnek el. Extrém alacsony sorszám 20 alatt körülbelül 50-60 ezer forintot ér darabonként, 0000002-es sorszámmal körülbelül 200 ezer forintot, 0000001-es sorszámmal pedig minimum 500 ezer forintot ér.
Egy másik hirdető pedig egy igazán különleges sorozatot dobott piacra. A hirdetésében úgy fogalmaz, hogy 1997 és 2023 között összesen 430 különböző bankjegyet adtak ki forgalmi célból 7 különböző címletben. Ebből kínál eladásra összesen 419 darabot.
Az összegyűjtött 200, 500, 1000, 2000, 5000, 10000, 20000 forintos papír pénzeket összesen 13,9 millió forintért hirdette meg.