-

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megrázó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megrázó. Összes bejegyzés megjelenítése

Császármetszés alatt az orvos belevágott a kisbaba arcába: amikor az édesanya meg mert szólalni, ő …



Darya Kadochnikova, a tizenkilenc esztendős oroszországi hölgy nagy várakozásokkal és boldogsággal nézett elébe az anyai örömöknek. Szeretett volna természetes úton szülni, azonban mivel a kis csöppség a méhben többször is pozíciót váltott, az orvosa végül a császározás mellett döntött, amelyet altatásban hajtottak végre.

Az anyuka számára nagy örömet jelentett, mikor felébredt az altatásból, és életében először találkozhatott újszülött kislányával! Gondolhatod! Ám az örömbe üröm vegyült: egy mély, csúnya vágást vett észre a kicsi apró arcocskáján.

Az első adandó alkalommal kérdőre vonta az orvost, hogy mégis mi történt a kicsivel.

Az orvos a nő kérdésére igen érzéketlen módon válaszolt, és elmondta, hogy a baba nagyon ficánkolt a műtét alatt, és magának köszönheti az egészet… Az orvos véleménye kétségtelenül tükrözi azt a már erősen idejét múlt, kegyetlen szemléletmódot, miszerint a rendszer automatikus működése során minden futószalagon történik, és az egyén semmit sem számít.

A kismama nem hagyta annyiban a dolgot, és jelenleg a kismama a kórház hivatalos reakcióját várja az esettel kapcsolatban.

Zokogva ült a lánya a fürdőkádban. Az anyának fogalma sem volt róla, mit tegyen…



Egy lépésre volt a haláltól!

Grace Yeats egy teljesen hétköznapi, 10 éves kislány volt. Szeretett sportolni és táncolni.

Csakhogy Grace élete egy csapásra megváltozott, amikor influenza-szerű tüneteket vett észre magán.

Először még az édesanyja sem vette komolyan, azt hitte, egy egyszerű megfázással van dolguk. Aztán egy nap Grace beállt a zuhany alá, de annyira fájni kezdett a lába, hogy zokogásban tört ki. Édesanyja pánikba esett, és azonnal rohantak a kórházba.

Azt viszont senki sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó nap, amikor Grace képes lesz beszélni.

A szörnyű diagnózis ugyanis az volt: a kislánynak nekrózisa van. A betegséget valamilyen fertőzés okozta, ám hogy mi,.azt az orvosok sem tudták megmondani. A test sejtjei lassan elhaltak, Grace-nek folyamatos fájdalmai voltak, sem járni, sem beszélni nem tudott.



Eltelt 3 év, miközben az orvosok folyamatosan küzdöttek az életéért. Grace pedig, bár rengeteg fájdalmat és szenvedést élt át, maga is hitt abban, hogy egyszer még egészségesen tud majd élni.

És bár egyelőre messze még a végleges gyógyulás, Grace és családja folyamatosan küzdenek. Édesanyja pedig, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, és fizetni tudja lánya kezelésének költségeit, adományozó oldalt hozott létre, ahol már több mint 20 ezer dollár összegyűlt, köszönhetően a jó szándékú embereknek.

És reméljük, egy napon az életvidám, mosolygós kislány, Grace újra teljes életet élhet majd.



Folyamatosan viszketett a háta az ágyban… Mikor szétszedte a matracot, forogni kezdett vele a világ… A videót csak erős idegzetű felnőtteknek ajánljuk!



A tulajdonos viszketésre panaszkodott, és amikor kihívta a szakembereket, azoknak borzalmas látvány tárult a szemünk elé.

Nehezen vettük rá magunkat, hogy megnézzük, de sokak számára érdekes lehet.

Nem mindennapi képsorok, tényleg csak akkor nézd meg, ha felkészültél rá! Íme:

Borzalmas! Nem is értem, hogyan tudtak így elszaporodni ezek a kártevők!

Bár hazánkban nem őshonos az ágy poloska, sajnos már itthon is szép számmal fordulnak elő ezzel kapcsolatos esetek. Az igazán durva beszámolók azonban általában a tengerentúlról, illetve Angliából érkeznek.

Meglehetősen kellemetlen, vérszívó rovarokról van szó, de a rovarok kiirtása lehetséges, és bár ez a vérszívó élősködő könnyen, akár még a ruházattal is terjed, de a probléma megszüntetése sem annyira bonyolult, mint sokan gondolják!

Fogorvoshoz vitték a 3 éves kisfiút, de soha többé nem ment haza a szüleivel



Egy édesanyának most azért kell gyászolnia mindössze 3 éves kisfiát, mert a fogorvosa hatalmasat hibázott. Abiel Valenzuela Zapatát július 6-án vitték be a wichitai Tiny Teeth Pediatrics Fogászatra, hogy kihúzzák néhány fogát a fogínyfertőzése miatt.

„NEM SZÁMÍTOTTUNK ARRA, HOGY GYERMEK NÉLKÜL JÖVÜNK KI ONNAN”

– mondta a gyászoló édesanya, hozzátéve, hogy fia jól volt a műtét előtt.

Az aneszteziológus nővér azt mondta, hogy Abiel körülbelül 30 percig jól volt a nyugtatás alatt. Azonban a következő húsz percben elfajult a beavatkozás.

A kisfiú arca megduzzadt és a pulzusa lelassult. A jelentések szerint adtak neki valamit, hogy megpróbálják felerősíteni a szívverését. Ám a pontos részleteket elhallgatták. Amikor pedig leállt a pulzusa, megkezdték az újraélesztését.

Abiel ezután kórházba került, ahol később meghalt. Az eljárást végző orvos azt mondta, hogy még soha nem látott ilyen esetet, különösen olyan betegnél, akinek nem volt ismert allergiája.

„A fiam nem érdemelte meg, hogy meghaljon, függetlenül attól, hogy hányan mondják, hogy valószínűleg allergiás reakció volt.

VÉGIGNÉZTEM, AHOGY AZ ORVOSOK ÉS A NŐVÉREK AZ ÉLETÉÉRT KÜZDENEK, ÉS A FIAM NEM TÉRT VISSZA HOZZÁM.

Szóval igen, igazságot akarok, derítsék ki, mi történt, mert ő egy egészséges kisfiú volt” – nyilatkozta a gyászoló édesanya.

A fiú családjának temetési és egyéb anyagi költségeire egy GoFundMe oldalt hoztak létre, ahol eddig közel 13 ezer dollár gyűlt össze – számolt be róla a People.


Forrás

Szívszorító tragédia: elmerült egy 4 éves kisfiú, csak a lebegő cipő maradt utána



Csak egy pillanatra fordult el az édesanya. Ennyi elég is volt a tragédiához.

Sokkoló tragédiához riasztották ki a hatóságokat. Egy 4 éves kisfiúnak veszett nyoma, miután vélhetőleg elsüllyedt a tóban.

A négyéves autista kisfiú édesanyjával és 3 éves fiú testvérével látogatott el a parkba. A család egyik tagja szerint megálltak sárkányt eregetni, amikor a tragédia bekövetkezett. A hatóságok is úgy vélik, hogy Ellis Boudean akkor ment a vízbe, amikor senki sem figyelt rá. Az édesanya egy csobbanásra figyelt fel, ami után észrevette, hogy eltűnt idősebb beteg gyermeke. Miután többszöri körbenézés után sem került elő Ellis, felhívta a 911-et.

A helyi hatóságok teljes körű keresést indítottak, hogy rábukkanjanak a kisfiú nyomára, mivel attól tartanak, hogy megfulladt a mocsárban. Ez idáig a hatóságok legnagyobb erőfeszítésének ellenére sem tudtak rátalálni.

CSUPÁN A VÍZ FELSZÍNÉN LEBEGŐ CIPŐJÉT TALÁLTÁK MEG.

A Jefferson Parish-i seriff hivatalának szóvivője megerősítette, eléggé biztosak abban, hogy a fiú a vízben van, és folytatják a keresést az érintett területen.

Szeretnének minél hamarabb a kisfiú nyomára akadni, ugyanis a park tele van veszélyforrásokkal. A mocsaras, sűrű növényzetben olyan vadon élő állatok is élnek, mint a kígyók és az aligátorok.

A kereső csapatok éjszakába nyúlóan dolgoztak, de még nem jutottak eredményre. A nyomozás folyamatban van – számolt be róla a The Sun.


Forrás

A nőnek meg kellett szülnie haldokló gyermekét, de amit a kórházban átélt, arra nincsenek szavak... Egy szülésznő őszinte bejegyzése az esetről



Egy szülésznő úgy határozott, hogy elmeséli egy betege történetét, ami nagyon megrázta őt. A kismamának meg kellett szülnie kisbabáját, akinek csekély esélye volt a túlélésre. A szülés nagyon traumatikus volt és nemcsak a leendő szülőket rázta meg, de a kórházi alkalmazottakat, köztük engem is.

Alicja asszony hosszú évek óta szülésznőként dolgozott, ezért nem csoda ha pályafutása alatt bizony látott ezt azt. Viszont, amit azon a bizonyos napon tapasztalt, messze a legfájdalmasabb és legrosszabb élmény volt, amit átélt. A történtek után létrehozott egy Instagram fiókot, ahol elmesélte mi történt.

“A kismama a terhessége 18. hetében tudta meg, hogy gyermekének olyan gyógyíthatatlan betegsége van, amivel röviddel a születése után el fog hunyni. Az abortusz törvény szigorítása miatt nem volt lehetősége megszakítani a várandósságot, így nem tehetett mást, mint kihordani és megszülni.

Sajnálatos módon nem minden nőnek van lehetősége külföldre utazni és magánorvosokat fizetni, hogy elvégezzék a szüksége beavatkozást. Nekik erősnek és kitartónak kell lenniük még akkor is, ha tudják, hogy az a baba akit olyan nagy gondossággal őriznek csak rövid ideig fog élni. A kismama azt mondta, hogy képes lesz végig csinálni a terhességet. Kéthetente meglátogattam és megnéztem, hogy érzi magát. Kiderült, hogy a kismamának túl sok magzatvize van, amit az orvostudomány polihidramnionként emleget. Amniocentézist javasoltam neki, ami egy olyan eljárás, mely során egy tűt szúrnak a kismama hasába, hogy leszívják a magzatvizet. De nem vállalta be, mert félt.” – írta a szülésznő.

Később kiderült, hogy a kismama nem abba a kórházba ment, ahol Alicja dolgozott.

“Helyhiány miatt megijedt ezért egy másik város kórházába ment, ahol voltak szabad ágyak.”

Utólag kiderült, hogy a szülés nagyon traumatikus volt. Az újszülött feje nem olyan volt sem méretre sem formára, mint amilyennek kellett volna lennie. Ezen kívül a vajúdás is nagyon hosszú ideig tartott a gátmetszésről és a vérátömlesztésről nem is beszélve. A kismama gyermeke csupán 30 percig élt.

Két hét múlva az édesanya elment az orvosához, hogy szedje ki a gátmetszés varratait. Abba a kórházba ment, amiben a szülésznő is dolgozott. Az orvos eltávolította a varratokat, holott azoknak nem is kellett volna benne lenniük. Alicja asszony teljesen ledöbbent mikor meglátta mivel varrták össze a nőt. Nemcsak a varrás minősége és kivitelezése volt borzalmas, de az is amivel összevarrták. A gátmetszés összevarrása során gyorsan felszívódó varratokat kellett volna használnia az orvosnak.

A szülésznő által megosztott bejegyzés alatt csak úgy záporoztak a kommentek. Többen is kifejezték nem tetszésüket és felháborodásukat az abortusztörvény miatt.

“A legtöbb nő nagyon fél ettől. Elképzelhetetlen mekkora trauma lehet és micsoda fenyegetés. Sajnos ez bármelyik nővel megtörténhet” – írta az egyik.

“Lengyelországban a születendő gyermekeket annyira védik, a nőket viszont már kevésbé. Mintha velük bármit meg lehetne tenni. Nagyon szomorú történet, köszönöm, hogy segített a kismamának.”

“Félek ebben az országban teherbe esni és szülni.”

“Szörnyű ebbe belegondolni. Ez egy egész életen át tartó teher és trauma.”


Forrás

Ma a vonaton mellém ült egy down kóros kisfiú..A szemben ülő nő elkezdett öklendezni a látványától, erre megszólalt Ő



Megvan az az érzés, amikor késő délután munkából hazafelé menet ülsz a buszon 40°-ban, zenét hallgatsz és bámulsz ki az ablakon elmerengve a világ nagy dolgain? Na, én ebben a transzban voltam, amikor a 1,5 személyes ülésemre éreztem, hogy levetődik valaki.

A szívem ott helyben megállt az ijedtségtől, de már húztam is ki a fülemből a fülest.

Amikor odapillantottam egy 7 év körüli kisfiú vigyorgott vissza rám, akit az anyukája üldözött „Kicsim ott már… ül…a néni….” Késő, kiskrapek már javában spanoskodik. (Innentől a történet végéig a busz egész utas közössége egy pisszenés nélkül mereven bámult minket, amíg le nem szállt újdonsült kis barátom.)

Ránéztem a kétségbeesett anyukára, akin látszott, hogy keresi, hogy cibálhatná el onnan pöttöm fiát. „Semmi baj, elférünk itt ketten is” Szerencséd van öcsi, a néni max a képzeletét rázza a Despacitora… Anyuka hálásan bólintott gyerek meg már folytatta is.

– Téged hogy hívnak?

– Gerda, vagyok.

– Az ott a telefonod? Milyen nagy!

– Igen az egy telefon (Irónia, mi az, egy tablet? Bármi is az kettő jöhet…) Megnézed?

Nagy szakértelemmel elkezdi vizsgálni a kütyüt. Nézi, forgatja, benyomja középen a gombot, felvillan a kijelző rendesen gyönyörködött benne. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, mielőtt kinyílnának, az ajtók csak elkellene tőle venni, mielőtt más szál le vele septiben én meg kereshetem a Blahán…

Annyira nem bánta, elővette a sajátját egy piros, Ferrari alakú játéktelefont. Azt mondta nagyon széplány vagyok, ezért szeretne velem egy selfit, ha nem bánom. Ha ez boldoggá teszi, miért ne? Kit érdekel, mit gondolnak az emberek.

Csinált egyet a kis sportautóval, de mivel megnézte az ”elkészült képet” és nem tetszett rajta a feje, ezért lőtt egy másikat, amit már jónak ítélt. A legnagyobb meglepetésemre a következő lépés az volt, hogy elkérte a telefonszámom, hogy majd átküldi a képet, de ha addig nem haragszom, beállítja hívóképnek. (még mindig egy játék telefonról beszélünk) Én kis naív, mivel nagyon cuki volt tényleg az eredeti számom adtam meg neki, de sosem hívott többé. 

Mesélt nekem, hogy most éppen táncórára megy az anyukájával és nagyon szereti a természetet, mellesleg imádja Budapestet, mert itt mindig valami történik. Csak kapkodtam a fejem a sok információ hallatán, aztán egyszer csak olyan dolog történt, amire én sem számítottam.

– Te tényleg gyönyörű lány vagy….úgy szeretném, ha ilyen feleségem lenne egyszer…

És ezzel a lendülettel, az aprócska ujjaival végig simította az arcom és megállapította milyen puha bőröm van. Valamiért pont kinéztem az ablakon a mozdulatnál, így telibe kapta a bal arcom és pont láttam az előttem álló hölgy reakcióját, aki előbb a gyomorsavat nyelte vissza, majd szabályosan elkezdett ott előttünk öklendezni.

A reakció láttán gyorsan a kisfiú felé fordultam és egy nagy mosoly kíséretében közöltem vele, hogy én pedig a világ legboldogabb anyukája leszek, ha ilyen csodás kisfiam lesz. Amikor leszálltak illedelmesen elköszönt, majd futott előre gombot nyomni, anyuka meg mielőtt elindult volna megfogta a kezem, rám nézett és csak annyit mondott köszönöm és már indult is a fia után.

A kisfiú Down-szindrómás volt. Valószínűleg azért ült mellém, mert senki nem akarta, hogy mellé üljön. A felét nem értettem annak, amit mondott, de ilyenkor segítségkérően rápillantottam az anyukára, aki egyből segített, így nem tűnhetett fel pajtinak, hogy gebasz van. A hölgy pedig azért lett rosszul, mert az apró kis ujjacskái ki voltak repedezve és azzal ért hozzám.

Tőlem az arcomon rohadhatott volna el a keze, akkor sem alázok meg egy gyereket azzal, hogy ellököm magamtól éreztetve vele, hogy ő negatívan más és megalázom a nyilvánosság előtt, akik tényleg úgy bámulták tele szánalommal a szemükben szerencsétlent, mintha UFO lenne. Egyszerűen hihetetlen, hogy még mindig ott tartunk, hogy beteg gyerekekre képesek vagyunk úgy nézni, mint a szörnyekre és úgy kezeljük őket, mint valami fertőző betegeket.

Elutasították a súlyos betegségben szenvedő fiú kezelését, mert drága a gyógyszer! Milyen világ az ilyen?!



Hihetetlen és elszomorító, hogy mik történnek a világban.. Ez a 14 éves kisfiú cisztás fibrózisban szenved. Mivel túl drága lenne a gyógyszeres kezelése, nem akarnak rajta segíteni az orvosok. De mégis hogyan lehetséges ez?

Joe Barnes nem biztos, hogy ki tudja járni az iskolát, mivel betegsége végzetes is lehet, hiszen a kór a máját és a tüdejét támadta meg. Nem tudja rá szedni a megfelelő gyógyszert, mivel több mint 36 millióba kerül a kezelési költsége. A gyógyszer, amit Orkambinak hívnak, pedig tudna segíteni Joe állapotán, tudna enni, normálisan levegőt venni, és kevesebb időt töltene a kórházakban

A Vertex árulja a gyógyszert, de nem tud dűlőre jutni a Klinikai Minőségellenőrző Intézettel (NICE) és az NHS-sel, így az Egyesült Királyságban nem forgalmazható. Köztudott, hogy az Orkambi radikális változást tud okozni: 50%-al megnő az esélye az életben maradásra annak, aki cisztás fibrózisban szenved. Már kapható Amerikában és Európában, de a NICE nem akarja felvenni a kiajánlható szerek listájára, a magas költsége miatt.

Mindeközben Joe bátyja, aki szintén beteg, rengeteg időt tölt a kórházakban, diabétesze van, refluxos. Amit megeszik, az a tüdejébe kerül – emiatt nem tud könnyen enni.

„Alig tud levegőt venni, folyton betegnek érzi magát: nem biztos, hogy be fogja tudni fejezni az iskolát. A közérzete majdnem egyenlő a nullával. Bárcsak látnák Joe-t, azok, akik meghozzák a döntést. Azt gondolják, hogy minden a pénzről és az anyagi forrásokról szól, de ha látnák ahogy a fiam fekszik a kórházban, vagy egy gépre van kötve … Nagyon beteg, olyan, mint egy csontváz. Mi történne, ha az ő gyermekükről lenne szó? Amikor tudod, hogy egy pici rózsaszín pirula segíteni tudna. Ahogy Joe mondja: az egyetlen dolog, amit a cisztás fibrózis nem befolyásol, az az agyam. Cukorbeteg, májbeteg. Visszaöklendezik ételeket a tüdejébe, szóval meg kellett műteni, hogy ne legyen beteg, de nem sokat változott a helyzet.” – mesélte édesanyjuk a Mirror-nak.

Az elmúlt két évben a család a gyógyszer árusítása mellett kampányol. 2014-es adat szerint Angliában 3296 embernek lenne szüksége erre a kezelésre.

És tényleg hat az Orkambi: a 16 éves Jessica Cranfield élete gyökeresen megváltozott, miután sikerült megrendelniük a gyógyszert, úgy, hogy az anyja magánúton kikönyörögte a gyártótól, hogy adják oda neki. De ez nem mindenkinek sikerül sajnos.

Jessica azt mondta: „Nagyon szerencsés vagyok, hogy megkaptam a gyógyszert. Előtte nem tudtam elsétálni a szoba egyik oldaláról a másikra. Kívánom, hogy minden beteg, akinek szüksége van Orkambira, megkaphassa.”

De van remény: ha megszerzik a megfelelő mennyiségű aláírást, a parlament elé fog kerülni az ügy. Januárban, Elle Morris – 11 évesen – már belehalt a betegségbe. Az ő emlékére elindították az „Elle akarata” nevű kampányt, hogy a gyógyszer Angliában is kapható lehessen, és ez a törvényhozók elé kerüljön.


Forrás

Elhunyt egy 5 éves kislány, mert az anya óriásit mulasztott egy forró nap során



Az emberek, szülővé válásuk után törekednek arra, hogy még a széltől is óvják csemetéiket. Az utóbbi időben azonban egyre több baleset történik a gyerekekkel a szüleik figyelmetlensége vagy épp nemtörődömsége miatt. Egyre több cikk jelenik meg arról, hogy a szülők miként büntették meg gyerekeiket mert bepisiltek, vagy miként hagyták őket magukra több napra étlen-szomjan. Mai posztunkban is egy édesanya felelőtlensége miatt hunyt el 5 éves kislánya.

A 23 éves Kamaya Taylort letartóztatták Las Vegasban miután gyermeke figyelmetlenség miatt elhunyt. A megvádolt édesanyát azért fogták el, mert 5 éves kislányát egy légkondi nélküli szobában hagyta. Ez azért volt nagy probléma, mert Vegasban nagyon hamar elviselhetetlen meleg alakul ki, és egy bezárt, hűtetlen szobában gyorsan megtörténhet a baj. Sajnos meg is történt.

A kétgyerekes anya ellen, idősebbik lánya elhalálozása miatt indult eljárás, s míg tart a nyomozás kisebbik lányát átadták az Egyesült Államok szociális szolgálatainak. Egy szomszéd elmondása szerint Kamaya furcsán viselkedett. Egyik pillanatról a másikra kövekkel kezdett dobálni egy autót és azt kiabálta közben, hogy “Jákob fia vagyok, Kiontottam az életét”

A rendőrök a Missouri Meadows Street-i otthonába mentek, ahol észrevették, hogy 5 éves kislánya nem reagál semmire. A hálószobában borzalmas meleg volt, mivel a kinti hőmérséklet a hőmérő szerint meghaladta a 40 fokot. A szakemberek emiatt a helyszínen halottnak nyilvánították a lányt.

A szomszédok szerint Taylor hétfőn nagyon furcsán viselkedett. Az egyik gyermeke takaróba csavarva volt a karjaiban majd kiabálni kezdett. Ezek után rontott neki a parkoló autóknak, melyekben anyagi kár keletkezett.

A szomszéd odament hozzá és kérdezte minden rendben van-e, esetleg értesítsen valakit a családjából, aki segíthet neki. A nő közölte, hogy neki nincs családja. Ez viszont nem volt igaz, mert utóbb kiderült, hogy az 5 éves kislány nagymamája, Marisa Brown felkereste őt korábban. Azt is hozzátette, hogy a gyerekek vérszerinti édesapja is kiveszi a részét a nevelésükből. 

Az édesanyát ezek után gyermekbántalmazással vádolták, s ideiglenesen a Clark megyei börtönbe zárták, míg meg nem születik a végső ítélet.

“Nemcsak az 5 éves kislány tartózkodott a szobában, hanem a kisebbik testvére is.” – mondta Steven Rose, a Clark megyei ügyész csütörtök reggel. Megerősítette, hogy a légkondi nem volt bekapcsolva a házban, viszont az nem derült ki, hogy nem is volt, vagy csak idővel lett kikapcsolva.

Taylort egy pszichiáter is meg fogja vizsgálni, nem e történt vele, valami trauma, ami miatt ilyen furcsán és aggasztóan kezdett viselkedni.

Őszinte részvétünk a családnak a kicsi elvesztése miatt!

6 éves kislányt raboltak el a saját házuk elől. Videón a szörnyű pillanatok.



Egy 6 éves kislányt a ház udvarából raboltak el. Az elkövető egy 40 éves férfi volt. A rendőrség kamerája mindent rögzített.

Az esemény LouisVille-ben (USA) történt. A hatéves kislány épp a ház előtt biciklizett. Hirtelen megállt mellette egy autó. A sofőr kiugrott, megragadta a gyermeket majd berántotta a kocsiba és elhajtott. A szomszéd látta az eseményeket és azonnal a kocsi után rohant, de nem tudta megfékezni az elkövetőt. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy megjegyezze az autó rendszámát.

Noha ezt csak részlegesen sikerült, a rendőröknek a típus és a rendszámtöredék ismeretében sikerült beazonosítaniuk az autót és a tulajdonosát.

30 perc múlva értek ki az elkövető házához. Az autó a felhajtón parkolt. Megparancsolták a gyanúsítottnak, hogy felemelt kézzel szálljon ki az autóból. Az egyik rendőr kinyitotta az autó ajtaját és egy ijedt kislányra lelt. A 6 éves gyermek sírt és könyörgött, hogy hadd menjen vissza a szüleihez.

A gyermeket visszaadták a szülőknek. A szakértők szerint a kislány olyan traumatikus élményeket élt át, melyek biztosan befolyással lesznek a későbbiekben a pszichéjére. A mentési akciót ennek ellenére sikeresként könyvelték el.

“Természetesen a hatéves kislány kiszolgáltatott helyzetben van. Nagyon megrémült. Szörnyen érzem magam, ha csak rágondolok, hogy mit élt át. Sikerült megtalálni és megmenteni egy igazi ragadozótól. Megakadályoztuk, hogy valami szörnyűség történjen vele” – mondta a rendőrség szóvivője.

Nincsenek szavak: egy 6 hónapos kislány teste lassan kősziklává változik!



Szörnyű tragédiával szembesült nemrég egy család, amikor megtudták, hogy kislányuk egy igen ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenved. A szülők teljesen összetörtek, hiszen a 6 hónapos gyerek teste fokozatos “kősziklává válik”.

Rettenetes diagnózis: egy 6 hónapos kislány teste lassan kősziklává változik!

Lexi Robins január 31-én született, és a Fibrodysplasia Ossificans Progressiva (FOP) nevű, gyógyíthatatlan betegség következtében izomzata és kötőszövete fokozatosan csonttá alakul. Az áprilisban készített röntgenfelvételekről kiderült, hogy a csecsemőnek be van gyulladva a lába, a nagylábujjain pedig ízületei eldeformálódtak.

Két millió emberből egy szenved ebben a gyógyíthatatlan betegségben!

“A röntgen alapján azt mondták, hogy valószínű ez egy olyan betegség, hogy idővel nem fog tudni járni, és mivel nem akartam elhinni, egy másik szakembert kerestünk fel” – mondta Alex, a 29 éves anya.

“Genetikai tesztet végeztek, és több röntgenfelvételt is készítettek. Az eredményekre hat hetet kellett várnunk. Lexi tesztjeit egy speciális laboratóriumba küldték Los Angelesbe, ahol az orvosok megerősítették, hogy pozitív eredményei vannak a FOP-ra. Június 14-én tudtuk meg biztosan, hogy Lexinél hiányzik a ACR1 gén” – mondta az anya.

“Egy nagy-britanniai gyermekorvos kíséri figyelemmel az esetünket, de azt mondta, hogy a 30 éves karrierje során még soha nem látott ilyet, olyan ritka” – tette hozzá a 38 éves apa, Dave.

A FOP miatt a testben a csontvázon kívül is csontképződés alakulhat ki, és ez korlátozza a mozgást. A betegséget gyakran ahhoz hasonlítják, mintha kősziklává változna a test. Ha Lexi akár egy kisebb balesetet szenved, mondjuk elesik, akkor az állapota nagyon gyorsan romlani fog. Nem kaphat injekciót, oltásokat, nem mehet fogorvoshoz semmilyen kisebb beavatkozásra, és gyermekei sem lehetnek. Bármilyen kisebb sérülés a testén egy olyan duzzanatot okoz, amely további csontnövekedést eredményez, korlátozva ezzel a mozgását.

Alex és Dave az eddig információk alapján úgy tudja, hogy Lexinek 50 százalékos esélye van arra, hogy idővel megsüketüljön, mivel egy csont erősen növekedésnek indult az adott területen. Annak ellenére, hogy sokkolta őket a hír, megpróbálnak optimistán állni a dolgokhoz, és minden pillanatot kihasználnak, amit Lexivel tölthetnek.

“Ha megkérdi valaki, hogy hogy van a gyerek, semmi rosszat nem mondhatok róla, hiszen éjjel alszik, nem sír, nappal jókedvű, mosolygós. Bizakodóak vagyunk, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy a teste lassan kővé válik. Amikor azt mondják az orvosok, hogy nincs rá gyógymód, a szívünk majd meghasad”. – mondta az apuka.


Forrás

Nem ezt érdemelte volna ez az ártatlan kis cica! – A fiú tettére milliók háborodtak fel a neten!



Bármennyire is próbáljuk, egyszerűen képtelen vagyunk felfogni, hogyan vihet rá valakit arra a lélek, hogy egy védtelen állatot bántalmazzon. Mégis mi fordulhat meg ilyenkor egy ember fejében?

Az állatkínzás egy fontos ügy, ami felett nem szabad szemet hunynunk. Az olyan emberek, akik puszta szórakozásból bántalmaznak állatokat, igenis büntetést érdemelnek.

Egy 19 éves fiatalember, Garrett Haile videója futótűzként terjedt el a neten tavaly. Ezen a felvételen Garrett egy kölyökmacskát dob bele egy tóba, amilyen messzire csak bírja.

A fiút múlt héten letartóztatták állatkínzás vádjával.

Haile kiskorú volt, amikor a videó felvételre került, amit a Snapchat-en osztott meg a világgal. Nem tudni, hogy a cica túlélte-e az esetet, de egy biztos, Garrett tette nem maradt büntetlenül.

A videóban Nicole Pinheiro-t hallhatjuk beszélni, akinek szintén szerepe volt abban, hogy Garrett-et szembesítsék tettei következményével.

“A szívem egy pillanatra megállt. Megmutattam édesanyámnak is, aki azonnal elsírta magát. Azt mondta, nem hiszi el, hogy ilyen világban élünk.”

A kocsiban felejtette az ikreket és elment dolgozni. 8 óra elteltével holtan találta meg mindkettőt…



Tombol a nyár és a világ számos részén küzdenek az emberek a már-már elviselhetetlen hőhullámokkal. Ebben az időszakban kifejezetten fontos észben tartani, hogy milyen veszélyeket rejt magában a magas hőmérséklet.

Minden évben több tucat gyermek haláleset történik abból kifolyólag, hogy a tehetetlen kicsiket légkondicionálatlan autókban hagynak magukra gondatlan felnőttek. A legszörnyűbb az egészben, hogy ezeket a tragikus haláleseteket könnyedén meg lehetne előzni.

A legutóbb közismertté vált eset talán mind közül az egyik leginkább szívet tépő.

A 39 éves Juan Rodriguez, egy rokkant iraki veterán, aki szociális munkásként dolgozik egy veteránok számára fenntartott hajléktalan szállóban. Juan-t mindenki elkötelezett édesapaként ismeri, aki rajongásig szereti öt gyermekét.

Azonban július 26-án minden megváltozott.

Juan reggel 8-kor indult el otthonról 3 legfiatalabb gyermekével, akik közül 4 évesét kitette az óvodában majd ikreit, Luna-t és Phoenix-t is el kellett volna vinnie egy másik helyre egy bölcsődébe, mielőtt a munkahelye felé veszi az irányt.

Ehelyett sajnos azonnal a munkahelyére ment, ahol ledolgozva 8 órát, az autóhoz visszatérve szörnyű dolgot tapasztalt. Egy éves iker babáit ezen teljes időtartam alatt az autóban hagyta.

Luna és Phoenix is halottak voltak, amikor benyitott az autóba. Odabenn 42°C volt, a kicsik szája pedig habzott.

“A kicsikéim halottak! Megöltem a gyerekeimet!” – kiáltotta Juan.

Juan azonnal sokkos állapotba került és elmondta a rendőrségnek, hogy az egész egy szörnyű baleset eredménye volt.

“Leblokkoltam! Azt hittem, hogy kitettem őket a bölcsiben, mielőtt munkába mentem.” – mondta Juan.

Az autó ablakai lesötétítettek, így gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy bárki más rájuk találjon, aki esetleg arra járt.

Juan-t két rendbeli gondatlan emberöléssel vádolták meg. Története az egész közösséget ledöbbentette, hiszen mind tisztességes édesapaként ismerik őt.

“Soha nem ártana a gyermekeinek. Nagyon szerető édesapa…őrületes, ami történt. Egy szülő legrosszabb rémálma.” – jegyezte meg az egyik szomszéd.


Juan jelenleg házi őrizetben van.

“Ügyfelem vigasztalhatatlan. Mély gyászban van, én magam pedig aggódom a mentális egészsége miatt.” – állt ki Juan mellett védőügyvédje.

Egy újabb tragikus emlékeztető, hogy a szülőknek minden pillanatban észben kell tartaniuk, hogy az extrém hőmérsékleti viszonyok mellett fokozottan figyeljenek gyermekeik egészségére.

18 év börtön után ártatlannak találták a férfit – elsírta magát a hír hallatán



A 44 éves lengyel férfit, Tomasz Komendát 18 év börtönbüntetés után végül ártatlannak találta a bíróság.

A férfit egy 1997-ben elkövetett bűncselekmény miatt ítélték 25 év börtönbüntetésre, amiből a férfi 18 évet le is töltött: azzal vádolták, hogy megerőszakolt és brutálisan meggyilkolt egy 15 éves lányt, Małgosia K-t, aki éppen egy szilveszteri buliból tartott hazafele.


A holttesten sérülések nyomait találták, a ruhája több helyen elszakadt.

A lányt valóban megerőszakolták és meggyilkolták, de Tomasz Komendát olyan bűncselekmény miatt ítélték el, amit nem követett el, annak ellenére, hogy ő végig ártatlannak vallotta magát.

A börtönben megverték és terrorizálták a férfit, de, ami ennél is rosszabb, ellopták tőle a normális élet lehetőségét. Elvesztette a barátait és a családját, hiszen mindenki gyilkosként tekintett rá.


18 évnyi börtön után fény derült az ártatlanságára

Tomasz Komenda 18 évet töltött rács mögött – mivel még az ítélet 2004-es kihirdetése előtt letartóztatták – de 2018-ban végre fény derült az ártatlanságára.

Az ügyet 2017-ben újraindították és felülvizsgálták, és új bizonyítékot találtak, ami igazolta, hogy Tomasz 25 km távolságra tartózkodott a bűntett helyszínétől. Az ügyész Tomasz édesanyja kérésére indította újra az eljárást, mivel az anya még mindig hitt fia ártatlanságában.

2017-ben előkerült egy másik gyanúsított is, Ireneusz M., akit vád alá helyeztek a fiatal lány megerőszakolása és meggyilkolása ügyében.

Tomasz Komendát minden vád alól felmentették.


Mi történik ezután?

Amikor kiderült, hogy szabadon engedik, Tomasz sírva fakadt.

A lengyel férfi azt mondta, azt szeretné, ha azok, akik felelősek az őt ért igazságtalanságért, méltóképpen megbűnhődnének.

„Addig nem lesz nyugalmam, míg nem élik át ők is azt, amit én átéltem.” – mondta.

A lengyel igazságügyi miniszter kijelentette, hogy Tomasz havi 4000 zloty kártérítést kap. Ugyanakkor hozzátette: „semmi sem kárpótolhatja a rács mögött töltött időt.”

A rendőrkutyát egyedül hagyták a kocsiban – 2,5 óra múlva az állat meghalt



Egyértelmű az, hogy sem kutyákat sem kisgyerekeket nem lehet a meleg nyári napokon a forró autóban hagyni még akkor sem, ha nyitva van az egyik ablak egy kicsit.

Sajnos ennek ellenére a rendőrségnek nagyon sokszor kell beavatkoznia úgy, hogy betöri a kocsi ablakát és így menti meg a benne ülő gyereket vagy háziállatot.

Sajnos az osztrák Ilz városában éppen a rendőrséggel történt hasonló eset. A rendőrök egy német juhászt hagytak a kocsiban és mikor két és fél óra után visszatértek hozzá, az állat már nem élt. A történetet a helyi Kronen Zeitung tette közzé.

A jelentések szerint az 51 éves rendőr délelőtt 10 órakor parkolt le a kocsival egy árnyékos helyen. A kutya az autó csomagterében volt, mindkét ablak le volt húzva egy kicsit és a csomagtartó ajtaja is résnyire volt nyitva. Ennek ellenére a 7 éves német juhász megfulladt.

A rendőr elment a dolgára majd két és fél óra múlva visszatért. A kutya sajnos ekkor már nem élt. Az esetet még vizsgálják mert nem egyértelmű, hogy a kutya halálát a meleg okozta. Az esetet a bécsi Állatorvostudományi Egyetem munkatársai vizsgálják ki.

A bécsi rendőrség is foglalkozik az üggyel.

Igaz, hogy még nem tudjuk biztosan azt, hogy a meleg okozta a kutya halálát nagyon fontos emlékeznünk arra, hogy ne hagyjunk sem gyereket sem kutyát a kocsiban a nagy melegben.

Megszakad a szív: így kéri a 2 éves kisfiú elhunyt édesapját, hogy játsszon vele! (VIDEÓ)



Darren Langton hirtelen és felfoghatatlanul fiatalon, 33 éves korában hunyt el. Az emléke egy leheletnyit sem halványult azóta, mivel felesége, Jessica minden nap látja őt, ha a fia szemébe néz. Ők ketten minden egyes héten elmennek a sírjához, hogy virágot vigyenek neki és beszéljenek hozzá.

Habár a kicsi Harvey még nem érti, hogy mit szimbolizál a sírkő és hogy mi történt pontosan az édesapjával, elviszi megmutatni neki a kedvenc kisautóit és hívja őt, hogy játszanak együtt.

Csak képeken látja és nem emlékszik arra, hogy milyen volt, hiszen olyan korán eltávozott, mégis minden héten várja, hogy elmehessen hozzá a temetőbe.

A következő videóban azt láthatod, ahogyan a kicsi fiú búcsúdalt énekel édesapjának. Jessica a közösségi oldalakon osztotta meg a felvételt, hogy megmutassa az apa és fia közötti különleges köteléket, annak ellenére, hogy más-más világban léteznek.

“Boldog vagyok, hogy így látom őt játszani, de a szívem szakad meg, amikor belegondolok, hogy milyen kapcsolatuk lehetne, ha Darren még mindig élne. Azért fotózok és videózok, mert szeretném, ha nagyobb korában látná, hogy milyen kapcsolata volt az édesapjával.” – mondta Jessica.

“Tudja, hogy Apa ott van, de azt nem, hogy már nem él. Az életkorából kifolyólag nem hiszem, hogy megérti még a halál fogalmát. Ahhoz van hozzászokva, hogy képeken látja őt és rajtam keresztül beszél hozzá. Van, hogy körbenéz, meglát egy szőke férfit és megkérdezi, hogy ő-e apa. Képtelen vagyok felfogni, hogy csupán egy évet tölthettek együtt.”

2017. október 25-én Jessica és kisfia, Harvey arra tértek haza, hogy Darren már nem él. Hirtelen és megmagyarázhatatlan módon vesztette életét. Az okot mai napig nem tudják.

Bezárta a kocsiba és otthagyta a napon a duzzogó hatévest egy anya egy váci üzlet parkolójában



Kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indított a rendőrség azzal a 41 éves nővel szemben, aki úgy ment be vásárolni június 11-én egy vácii bevásárlópark egyik üzletébe, hogy közben hatéves lányát az autóban hagyta. A kislány dörömbölt és teli torokból üvöltött, ezt egy szemtanú videóra is vette, és később feltöltötte a Facebookra, majd beszámolt róla mások mellett a Tények és a Bors is. Ezután indított eljárást a rendőrség, mert bejelentést senki sem tett. A szemtanú egyébként próbált segíteni a kislánynak, de az autó zárva volt, mire pedig indult volna, hogy bemondassa a hangosbemondóba, jöjjenek már és engedjék ki a gyereke, az anya visszaért.

A rendőrség a Police.hu-n megjelent közleményben azt írja, hogy 2021. június 23-án kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították meg az anyát. A rendőrök azt írják, hogy az autó egy árnyék nélküli, napsütötte parkolóhelyen állt akkor, amikor a kinti hőmérséklet legalább 25,5 Celsius-fok volt.

Az asszony a kihallgatásán elismerte, valóban egyedül hagyta gyermekét, elmondása szerint előzőleg összevitatkoztak, lánya duzzogott és nem akart vele menni egy üzletbe, erre adott neki egy félliteres ásványvizet, rázárta a kocsit és ott hagyta. Szerinte ugyan 5-10 percnél többet nem töltött tőle távol, és belátta, hogy hiba volt ezt tennie, de szerinte bűncselekményt nem követett el.


Forrás

A 3 éves kislány nem akarta levenni a kabátját az óvodában, ezért az óvónő lelökte a lépcsőről. A mosoly örökre eltűnt a kislány arcáról…



Mivel a gyerekek gyakran hajlamosak nem szót fogadni és ellenszegülni a felnőttek akaratának, előfordul, hogy verbális vagy nonverbális fenyítésben részesülnek. Ennek súlyos következményei lehetnek a gyermek mentális, fizikális és lelki egészségére nézve.

Ezt megelőzve nagyon fontos, hogy mindig körültekintőek legyünk azzal kapcsolatban, mire tanítjuk a gyermekeinket, és hogy ki veszi körbe őket.

A következő történet egy 3 éves kislányról szól, aki egy óvodai alkalmazott áldozta lett, csupán azért, mert nem akarta levenni a kabátját.


Egy 3 éves kislány tragikus halála


Autumn egy életvidám kislány volt, akit a családja és a barátai is nagyon szerettek. Állandóan pozitív energia vette körbe és életet vitt mindenhová, ahol csak járt. Mindenki odáig volt vibráló személyiségéért és angyali mosolyáért. Senki nem gondolta volna, hogy nem sokáig fog már élni.

Egy októberi napon Autumn édesanyja hívást kapott az óvodából, amely örökre megváltoztatta az életét. Arról tudatták, hogy a kislánya nemrég balesetet szenvedett. Az anya azonnal odasietett a munkahelyéről és lányát a közeli kórházba szállította. Két nappal később Autumn elhagyta a földi világot.

Amikor a rendőrség nyomozni kezdett, Rochelle Lynn Sapp, az óvónő, aki felügyelt érte, elmondta, hogy Autumn leesett a lépcsőn. Néhány nappal a kikérdezés után Rochelle bevallotta, hogy ő lökte el a kislányt, mivel az nem akarta levenni a kabátját.

Bár Rochelle megkapta méltó büntetését, ez soha nem fogja enyhíteni a szülők bánatát és az űrt, amelyet Autumn maga után hagyott.


Hogyan védheted meg gyermekedet az erőszak ellen?

Mindig figyeld meg alaposan, hogy a gyermeked kik veszik körbe és tedd meg a megfelelő intézkedéseket, ha gyanús személyt látsz a közelében.

Sok gyerek hallgatja el, ha valaki erőszakoskodik vele, mert attól tart, hogy szégyenben marad a szülei előtt, hiszen úgy gondolhatja, hogy ő felelős azért, mert erőszak áldozata lett. Mondd el a gyermekednek, hogy nem ő a hibás, ha erőszakosan viselkednek vele és te mellette állsz.

Tanítsd meg a gyermekednek, hogy a teste bizonyos részeihez soha nem nyúlhatnak mások és joga van nemet mondani bárkinek, anélkül, hogy szégyellnie kellene magát. Kérd meg, hogy ha ilyet tapasztal, mindig szóljon neked.

Figyeld meg a gyermeked viselkedését és fizikai megjelenését. Ha bármilyen indokolatlan változást fedezel fel a magatartásában és/vagy a testén, légy gyanakvó.

“Viszlát, kislányom!” Az apa utolsó puszijával búcsúzik gyermekétől, akit az anyja ölt meg



Egy édesapa utolsó pusziját adhatta búcsúzásképpen két éves kislányának, aki kórházi ágyán haldoklott. A gyermek édesanyját és annak új szeretőjét letartóztatták a kicsi tragikus halálának okozása miatt.

Senad Kardasevic-nek egy utolsó puszira maradt csak lehetősége, mielőtt két éves lánya, Arina elhunyt a két nappal azelőtt elszenvedett sérülései miatt.

Az anyát, Sanda Alibabic-ot gyanúsítják a kislány halálra ütlegelésével, amelyet barátjával közösen hajtottak végre szlovéniai otthonukban.

Szörnyű hírek

A volt férj, Senad éppen úton volt, hogy meglátogassa Arina-t, amikor telefonhívást kapott egy orvostól, miszerint a kislánya kórházban fekszik, intenzív osztályon.

Az anya, Sanda hívta fel a mentőket azzal a bejelentéssel, hogy a gyermek balesetet szenvedett, mert nekiszaladt a radiátornak.

A kisgyermeknek nagy fájdalmai voltak, több csontja is eltörött és nagyon csúnya zúzódások borították a testét. Az arca meg volt duzzadva és azonnali ellátásra szorult. Az orvosok gyanakodtak a párra és felhívták a rendőrséget.

Az egész nemzet gyászol

A képen az egész ország ledöbbent. Az apa, Senad a kislány ágya mellett áll, puszit nyom a kezére. A kicsi testén számtalan kötés, csövek lógnak ki belőle és lélegeztető gépen van. Az emberek igazságért kiáltottak.

Arina, kórházba szállítása után két nappal később elhunyt. A párost letartóztatták és gyilkosság vádjával elítélték.





Miután hallgatott az orvosokra, meghalt a babája. Most szeretne figyelmeztetni mindenkit a szoptatással kapcsolatban



A terhesség is meglehetősen hullámzó és esetenként különösen nehéz lehet egy anya számára, ám születés után is következhetnek be problémák. A szoptatás és általában a baba táplálása a kezdeti időszakban a legkritikusabb dolog, amit nagy odafigyeléssel kell kezelni.

A policisztás ovárium szindróma (PCOSZ) az anyaság egyik nagy ellensége, egy olyan endokrin rendellenesség, amelynek során a petefészkekben ciszták alakulnak ki és ez befolyással van a női nemi hormonok termelődésére és általában a nő nemi működésére. Képes meddőséget és egyéb testi tüneteket is okozni.

Bár a szoptatásra gyakorolt hatása még mindig vitatott, azoknál a nőknél, akik korábban ilyen szindrómában szenvedtek, befolyásolhatja a mirigyszövetek kialakulását és a tejtermelést.

Egy csodás történet, amely azonnal rémálommá változott

Jarod és Jillian Johnson-nak megszületett a harmadik gyermeke. Életük egyik legszebb időszakára készültek fel. Landon, a pici fiú azonban minden egyes alkalommal, amikor édesanyja levette a melléről szoptatás után, elkezdett hangosan sírni. A szülők kezdetben azt gondolták, hogy ez teljesen normális, hiszen be kell állnia a szoptatásnak.

Néhány órával azután, hogy hazaértek Landon-nal a kórházból, Jillian azt vette észre, hogy a baba eszméletlen. A bőre kék volt, a teste teljesen puha. Nagyon megijedt és azonnal hívta a kórházat. A baba egyből a sürgősségire került.

Csak néhány nappal azután tudta meg Jillian, hogy mi történt, hogy Landon-nak leállt a légzése. Az újszülött intenzív osztály orvosa elmondta nekik, hogy Landon annyira kiszáradt, hogy leállt a szíve.

“Nagyon nehéz volt megérteni, hogy mi történt, hiszen végig szoptattam. Mit jelent az, hogy kiszáradt?! Nagyon meg voltam rémülve, hiszen ezek az orvosok és ápolók mondták nekem, hogy tartsam a mellkasomon és továbbra is próbáljam szoptatni, minden rendben lesz.”

A valóság az volt, hogy Jillian-nek nem volt teje, amivel a picit táplálni tudta volna. Mindössze 19 nappal Landon születése után a szülők döntést hoztak, a picit lekapcsolták a gépekről, amelyek addig életben tartották. Figyelemmel kísérték gyermekük halálát, anélkül, hogy bármit is tehettek volna.

Helytelen orvosi utasítás és nem megfelelő eljárás

Öt évvel később Jillian úgy döntött, hogy beszél a nyilvánosságnak fia haláláról, hogy figyelmeztetni tudjon másokat is a szoptatással kapcsolatos problémáról.

Ideális esetben az újszülöttet legalább 6 hónapig kell anyatejes táplálásban részesíteni. Azonban a nőknek tisztában kell lenniük az olyan kockázatokkal, mint az elégtelen tejtermelés és azzal, hogy nincs semmi gond a tápszerek alkalmazásával sem, ha arra van szükség.

A kis Landon hypoxiás ischaemiás encephalopátia miatt vesztette életet, magyarán egy olyan agykárosodástól, amelyet oxigénhiány okozott, amely szívmegállást és magas nátriumszinttel járó kiszáradást okozott.

Landon orvosi nyilvántartásában szerepelt, hogy a gyermek császármetszéssel jött a világra, mivel vajúdás közben nem jutott elég oxigénhez. Jillian azt is megírta a blogjában, hogy egy laktációs tanácsadó elmondta neki, hogy a babával minden rendben volt, viszont a tejtermelésében gondok adódhattak amiatt, hogy policisztás petefészek szindrómát diagnosztizáltak nála.

Jillian figyelmeztetni szeretne mindenkit

“Azt szeretném, hogy senki ne hibáztassa magát amiatt, hogy nem tud szoptatni. A legfontosabb, hogy a baba megkapja a szükséges táplálást. Nem vagyok szoptatás ellenes, de ha akkor az lettem volna, a gyermekem valószínűleg még mindig élne.”


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2515) elgondolkodtató (161) érdekességek (1255) fejtörő (74) megható (284) megrázó (69) recept (466) viccek (303)

Translate